Rólunk

 

Társaságunk a Megafish Kft. intenzív haltermeléssel, továbbá élőhal nagy- és kiskereskedelemmel foglalkozik. A Haltenyesztes.hu létrehozásának célja az intenzív haltermeléshez szükséges eszközök kiválasztásának és beszerzésének megkönnyítése. Az általunk kínált eszközök az elérhető legmagasabb technikai színvonalat képviselik, megnyilvánul ez kiváló hatásfokukban, melyhez kiemelkedően alacsony energia felhasználás társul. Az alkatrészellátás a gyártóval való napi kapcsolat miatt folyamatosan biztosított. A termékek felölelik az intenzív haltermeléshez szükséges valamennyi eszközt: tavi levegőztetőket, szivattyúkat, a halszállításhoz szükséges berendezéseket, pálcás és automata etetőket. A tavi levegőztetők különböző fajtái segítenek megelőzni az oxigénhiányok miatt fellépő étvágytalanságot, súlyosabb esetben a halak pusztulását. A pálcás és automataetetőkkel a kézi etetéshez képest jobb takarmány együttható érhető el, azaz kevesebb táp szükséges egy kilogramm halhús „létrehozásához”. Az ellenőrző eszközök, úgymint az oldott oxigén szint, a PH mérő, hatalmas segítséget nyújtanak a szemmel nem érzékelhető változások felismeréséhez. A teljesség igénye nélkül elsősorban azoknak ajánlom, ezen általam is folyamatosan használt eszközöket, akik kis területtel rendelkeznek, és azon akarnak nagyot alkotni, illetve akik nem a véletlen szerencsére kívánják alapozni haltermelési tevékenységüket, a hagyományos neveléshez képest nagyobb biztonságban kívánják látni a befektetésük eredményét. 
Társaságunk a Megafish Kft. intenzív és hagyományos haltermeléssel, valamint élőhal nagy- és kiskereskedelemmel foglalkozik. Rendelkezünk az élőhal nagy távolságra történő szállításához megfelelő technikai színvonalú járművekkel. Megrendelőink egyéni igényeinek megfelelően képesek vagyunk a legkülönbözőbb halfajták szaporítására és azok kívánt méretre történő felnevelésére.  
Dinamikus fejlődésünk kulcsa, hogy igyekszünk lépést tartani a haltermelésben bekövetkező technológiai fejlődéssel. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a piaci változásokat, az új megrendelői igényeket. A magyar piacon túl elsődleges piacként tekintünk az Unió valamennyi országára.